Szaller

csak futó kaland

basszus

Elkezdődött

Elkezdődött

ázsiai filmjeim (101-111) - 2014. március

Forradalmi hónap! Bár nehezemre esett, márciusban sikerült leigázni Kínát (filmnézési statisztikáimat illetően). A megtekintésre ajánlottak címét kivastagítottam:

101. The Last Emperor (Bernardo Bertolucci)
Lehet, hogy én már végleg leszoktam az európai filmekről, de ez inkább tűnt egy szentimentális orientalista romantikus lózungnak, mintsem egy többszörösen díjnyertes, felülmúlhatatlan, monumentális, történelmi drámának, mint aminek a kritikusok és a nézői vélemények állítják be Az utolsó császárt. A három és fél órás rendezői változattal indítottam, de annyira idegesített, hogy az összes szereplő erős akcentussal beszéli az angolt, hogy egy óra elteltével kénytelen voltam átváltani a másik lemezen található eredeti, rövidebb változatra. Ki az az idióta, aki úgy szinkronizálja a Kínában kínai karaktert alakító kínai színészek hangját, mintha azok bevándorlók lennének? Ettől eltekintve, egy újabb szemszöggel gazdagabb lettem Kína XX. századát illetően, és valóban látványos és megható volt a film, de a rendezői kommentár miatt nem fogok újra nekiveselkedni, mint általában szoktam. Az egyórás werkfilm (amiben a nyolcvanas évek Kínájából tekintenek vissza a forgatásra és a császár életére) szerintem érdekesebb, mint maga a film.

102. Enter the Dragon (Robert Clouse)
Kb. harminc éve láttam utoljára Bruce Lee-filmet, de már akkor sem tetszett maga a műfaj sem. Ez a film ráadásul egy elnyújtott előjáték volt, klimax nélkül, még a Bertolucci-féle kínaiaknál is egydimenziósabb karakterekkel. A nővére gyilkosát önvédelemből, a főgonoszt pedig egyetlen rúgással intézte el Bruce Lee. Szerintem egy kicsit még dolgozni kellett volna a forgatókönyvön, mert így nagyon gáz! A hetvenes évek funky-ja viszont bejött.

103. The Terrorist (Santosh Sivan)
Azt hiszem, Srí Lankán forgatták, ezért került a listámra ez az indiai film, de valójában mindegy is a helyszín, mert a kamera szinte végig a főszereplő 19 éves lány arcára összpontosít, aki élete legfontosabb és egyben legutolsó tettére (öngyilkos merényletre) készül egy meg nem nevezett ország meg nem nevezett fegyveres konfliktusában egy meg nem nevezett ellenfél ellen. A lány megpróbáltatások által meggyötört tekintetéből és mozaikszerű visszaemlékezéseiből lassan-lassan megértjük, miért nincs neki semmi vesztenivalója, és miért nincs más kiút, mint megnyomni azt a piros gombot. A csavar annyi, hogy közben a lány is lassan-lassan megérti, hogy csakis vesztenivalója van. Az élet ugyanis apró örömök sora, nem pedig nagy tragédiáké. Na bumm!

104. The Lady (Luc Besson)
Michelle Yeoh ezúttal Aung San Suu Kyi bőrébe bújva menti meg a világot burmai demokráciát ebben az érzelmes családi drámában. A hölgy ugyanis egyszerű Bond-lányként oxfordi feleségként tengette életét, míg egy napon haza nem utazott Burmába, ahol belecsöppent a rendszerváltás évtizedeken át elhúzódó, ám (részéről) békés eszközökkel vívott, Nobel-békedíjjal is honorált harcába. Igaz történet, amelyben a férj felettébb fontos szerepe is méltó módon lett megörökítve. Ismerve Luc Besson legújabb munkáit, pozitívan csalódtam benne.

105. Return to Burma (Midi Z)
Dokumentumfilm (vagy mégis játékfilm?) a burmai mindennapokról egy Tajvanról hazatérő vendégmunkás szemszögéből. Főhősünk szeretne a félretett pénzéből valami vállalkozást indítani, vagy csak kíváncsi, úgyhogy mindenkit kifaggat, hogy ki mit hogyan mennyiből. Aztán vesz egy motorkerékpárt, a maradék pénzt elkurvázza és beáll ugyanazt dolgozni, mint az apja, csak kevesebb pénzért, mert még tapasztalatlan. Nem értem, hogy erről az elképesztően izgalmas országról hogyan lehetett ennyire unalmas filmet forgatni!

106. Once Upon a Time in Vietnam (Dustin Nguyen)
A kezdőjelenetben megidéződik a Volt egyszer egy Vadnyugat, majd gyors egymásutánban a Gladiátor, a Mad Max, és a Hulk is. Közben kicsit kung-fuznak is a srácok. A tét a pékné. Ennek a számos másik filmre hajazó kavalkádnak a rendező-főszereplője maga a vietnámi Charles Bronson, vagyis Dustin Nguyen. Nekem ugyan kötelező darab, de mindenki másnak kerülendő.

107. Police Story III - Supercop (Stanley Tong)
Jackie Chan viccesnek szánt kalandjai egy titkos bevetésen a kommunista Kínából Hong-kongba delegált bombanő oldalán. Már megint a Bond-lány, Michelle Yeoh.

108. Shanghai (Mikael Håfström)
A film egy feledhető kém-puzzle, aminek végig egyetlen egy darabkájára koncentráltam. Konkrétan, hogy minél szarabb filmekben játszik, Gong Li annál gyönyörűbb. Vagy ez az korral jár, nem tudom - mármint az enyémmel, hogy változik az ízlésem és már nem a tizenkilenc éves hajadont bámulom tátott szájjal a Red Shorghumból, hanem ezt a férjezett asszonyt.

109. Ran (Akira Kurosawa)
Mindig elcsodálkozom, hogy Shakespeare mennyire gyűlölte a nőket! Meg igazából a férfiakat is. Ha nem adna a mellékszereplők szájába egy-két frappáns beszólást, egyáltalán nem is érdekelne a munkássága. Mindenesetre, a Lear királyból Kurosawa forgatott egy látványos, színes, egészestés (155 perces) filmet Ran címmel, amelyet ajánlok szíves figyelmetetekbe.

110. The Housemaid (Kim Ki-young) 1960
Az egy filmre jutó femme fatale-ok számát tekintve ez az alkotás nagyon előkelő helyen szerepel, pedig látszólag mindenki normális és hétköznapi benne. Vagy nagyon igyekszik az lenni. És pont ettől válik ez a mindenkori legjobb koreai filmmé. A hangulata, klausztrofóbiája kicsit emlékeztet a Dirk Bogarde-féle (amúgy zseniális) The Servant-re, de azt három évvel megelőzi és mérföldekkel lekörözi. A történet dióhéjban: egy sármos zongoratanár várandós felesége mellé házvezetőnőt keres, amely posztot a férfibe titkon szerelmes tanítványa által ajánlott, szerény értelmi képességű barátnő kapja meg. Ez a tabudöntögető, pszicho-thrillerként mind a mai napig remekül működő történet abban a rövid, kétéves időszakban készült, amikor a koreai filmesek szabad kezet kaptak. Aztán visszaköszöntött a cenzúra prüdéria és az azóta eltelt ötvenvalahány évben semmi hozzá mérhető nem került ki a koreai alkotók kezei közül.

111. The Housemaid (Im Sang-soo) 2010
Bár tisztelgés gyanánt készült, mégis úgy érzem, ez a film inkább meggyalázása az azonos című 1960-as remekműnek, amelyből sikeresen kiirtottak minden egyes eredeti fordulatot. Pontosabban, itt már eleve minden fordítva van, így aztán nem is működik benne semmi. Se a dráma, se a thriller, se a románc, se az erkölcsi tanmese. A 2010-es verzióban már nem egy normális család élete fordul a feje tetejére egy félőrült nő miatt, hanem fordítva. Nem a házvezetőnő vet szemet a munkaadójára, hanem fordítva. Nem tesz meg mindent azért, hogy az övé legyen, hanem semmit nem kell tennie. A férj nem egy normális embernek látszó idegroncs, hanem egy érző szívű, normális ember. Ötven év alatt annyit fejlődött vissza a koreai filmkultúra, hogy a XXI. század legnagyobb polgárpukkasztásának a (teljesen feleslegesen mutogatott) fedetlen női kebleket gondolják. Azt hiszem, eleget láttam!

Áprilisban az elmúlt ötven év legjobb kínai filmjei kerülnek terítékre, mert még nagyon sokat nem láttam belőlük és már nehezemre esik halogatni őket. Folyt. köv.

Elakiri!

Fényképes beszámolónk következik Srí Lankáról:

ázsiai filmjeim (94-100) - 2014. február

2013. január elseje óta naplózom a megtekintett ázsiai filmeket, és mostanra (13 hónap alatt) értem el százig. A korábbiak közül itt írtam a jobbakról, ha valakit ennél is bővebben érdekel a téma. Alább pedig az ehavi merítés, a megtekintésre ajánlott filmek címe vastagon szedve:

94. Hero (Zhang Yimou)
Másodszorra sem igazán tetszik ez a film, de ez az én ízlésemnek tudható be, nem a rendező tehetségének. A duplázásra az vett rá, hogy az operatőr (Christopher Doyle) egy dokumentumfilmben említette, hogy a Hős gyakorlatilag egy színekkel elmesélt Rashomon. Doyle még azt is hozzátette, hogy a kínai nyelvben hagyományosan a zöld, kék, és fekete színekre ugyanazt a kifejezést használták (szerintem erre gondolhatott: ), amely információ ezt a szivárvány minden színében elmesélt történetet egy kicsit még tovább árnyalja. A Rashomonoz való hasonlóság abban is tetten érhető, hogy a Hősben Maggie Cheung három jelenetben színben is leszúrja szerelmét: egyszer féltékenységből (vörös), egyszer szerelemből (kék), egyszer pedig haragból (fehér). Értem!

95. House of Flying Daggers (Zhang Yimou)
Gyönyörű a bordélyházi kezdőjelenet, meg az ukrán táj (ugyanis ott forgatták a film nagy részét), úgyhogy már csak ezek miatt is érdemes megnézni Yimou következő megaprodukcióját. A végső párbajt aláfestő havazás (amelyet hógépekkel felturbóztak kicsit, hogy jobban mutasson) eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben, de remekül illusztrálja a szerelmi háromszög alakulását. A gazdag látványvilág pedig ezernyi apró stílusos részletet rejt, szóval több ez, mint egy tipikus vu-hszia film. Csak az zavar benne, hogy azt a vak lányt mindenki folyton abúzálja, illetve, hogy nem derül ki, mi lesz végül a repülő tőrök klánjával.

96. Iron Monkey (Yuen Woo-ping)
Iszonyú bugyuta darab, bántóan eltúlzott színjátékkal, mégis nagyon jó szórakozásnak bizonyult. A rendezője felelős a későbbi Mátrix és Kill Bill filmek akciójeleneteiért, ami eleve garancia a különleges harci praktikákra. Emellé még egy roppant stílusos képvilág is társul, a háttérben pedig a nyolcvanas évek hong-kongi szintipopja szól. A szereplők bizarr kungfu-etikettjén viszont többször is hangosan felnevettem, ugyanis (nem viccelek!) minden egyes támadás előtt hangosan bemondták a kivitelezni készült figura nevét: King Kong Palm! No Shadow Kick! The Tum Ma Move! Shaolin Palm! Flying Sleeves! The Virgin Sword Stance! Lo Han’s Double-Edged Sword! Monkey’s Rod! Fisherman’s Paddle! Tsukahara!

97. Crouching Tiger, Hidden Dragon (Ang Lee)
A cím akár további kung-fu mozdulatokra is utalhatna (hiszen ennek koreografálásáért is Yuen Woo-ping felelt), de ez valójában egy kínai kifejezés arra, hogy a felszín alatt ott rejlik az igazi énünk. Ez a történet egyébként az Értelem és érzelem harcművészetek nyelvén való újraértelmezése (amely regényt korábban már maga Ang Lee is vászonra vitt egyszer). A werkfilmben meg is említik, hogy akár ez lehet majd az első átütő sikerű nyugati film*, amely keleti módon mesél el egy történetet. Ez így is történt, és teljesen megérdemelten, mert tényleg nagyon szuper darab, de én most az ázsiai mozit promótálom, nem az amerikait. Mellékesen jegyzem meg, már készül a folytatás.

* fura, hogy az alkotók (amerikában élő, tajvani rendező, amerikai producerek, malájziai főszereplőnő) nyugati filmként tekintenek rá, míg a Hollywood Reporter, a politikai korrektséget teljesen nélkülözve, a kínaiak közé sorolja

98. A pekingi olimpia nyitóműsora (Zhang Yimou)
Ezt a 2008-as tévéműsort nem filmesztétikai szempontból tettem a listámra, hanem mert csak most jutott el hozzám. Nem rovom fel a rendezőnek, mert nem ő tehet róla, de elég idegesítő volt, hogy amint feltűnt a képben egy-egy fontos kínai történelmi-kulturális motívum (elég gyakran), az angolul beszélő kommentátor páros azonnal szájbarágós módon ecsetelni kezdte, hogy mit láthatunk. Sőt, sokszor előre beharangozták, hogy mire kell majd nagyon figyelni. Tehát hiába adott egy zseniális rendező elképesztő produkciója, amely a világ egyik legizgalmasabb kulturájú és történelmű országát promótálja, ha az a két idióta a stúdióban a Kínát értetlenül bámuló négy milliárd tévénéző közül a legbutábbat igyekszik megszólítani. A világ megérett a pusztulásra.

99. Yellow Earth (Chen Kaige)
Az itt is látható filmben egy eladósorban levő parasztlány és a náluk elszállásolt délceg katona között fűződő, pártretorikába és népdalba bújtatott, szemérmes románcot követhetünk nyomon. De a romantikus szál csak elterelés, a film igazából azt boncolja, hogy az újonnan érkező, idegen ideológia felül tudja-e írni a természet által évezredek alatt kialakított rendet. Chen Kaige egy zseni, de azt a filmet fényképező Zhang Yimounak köszönhetjük (még mielőtt ő is rendezőnek állt volna), hogy a címbéli sárga föld nem csak szürke pornak tűnik. A világklasszis titulus nagy részben ezek miatt a csodálatosan megkomponált képek miatt jár a Yellow Earthnek.

100. The Flowers of War (Zhang Yimou)
A rendező elszpílbergesedésének egyértelmű jele ez a film, amelyben Batman egy papnak öltözött amerikai tróger (Christian Bale) tizenkét szajhát szűzlányt ment ki a kegyetlen japán megszálló sereg karmaiból. Másszóval, Yimounak sikerült a nancsingi mészárlásból hasonló sikertörténetet faragnia, mint Spielbergnek a holokausztból. Azért tudom megbocsátani ezt neki, mert csinosak a kurtizánok sikerül átadnia a helyzet tragikumát, a sztori végig rendkívül lebilincselő marad, a mesterlövészes mellékszál pedig akár külön filmet is érdemelne (a trailerben is feltűnik ez a karakter)! Az éppen egy bekezdéssel feljebb megdícsért gyönyörű képsorok is megmaradtak, de ezúttal ez már egy másik operatőr, Zhao Xiaoding érdeme. Érdemes megnézni!

A rövid hónaphoz illő rövid listát kiegészítem még a kínaifilmes suliban megvitatott filmekkel, mert azok között számos gyöngyszem is akad:
The Goddess (Wu Yonggang)
Centre Stage (Stanley Kwan)
Lust, Caution (Ang Lee)
The East is Red (Ping Wang)
Uproar in Heaven (The Monkey King) (Wan Laiming)
To Live (Zhang Yimou)
Balzac and the Little Chinese Seamstress (Dai Sijie)
Farewell, My Concubine (Chen Kaige)
The Blue Kite (Tian Zhuangzhuang)
Platform (Jia Zhangke)

Terveim szerint, márciusban Srí Lanka, India, Burma, Nepál, és Kambodzsa filmjei is terítékre kerülnek majd, hogy valamelyest megtörjék a kínai hegemóniát.

bromance

Múlt hétvégén látogatóban voltam ez exemnél, és most először a másik az új szerelmével is sikerült beszélgetnem (akivel korábban csak csupa angol udvariasságokat mondtunk egymásnak). Nem is volt kínos a megismerkedés. Sőt, megkockáztatom, hogy a srác szimpatikusabb, mint a lány. Mondjuk arra nem kérdeztem rá, hogy tudja-e, hogy lyuksógorok vagyunk, vagy hogy ez zavarja-e az apaságra való készülődésben…

Director fined over one-child policy

Igazi hős, avagy hogyan rendezzünk olimpiai nyitóünnepséget ingyen

ázsiai filmjeim (73-93) - 2014. január

Még mindig száz alatt járok, de mostantól áttérek inkább a havi bontásra. A januári felsorolás előtt még annyit elárulok gyorsan, hogy jövő héttől egy (teltházas!) kínaifilm-kurzuson veszek részt. Addig is, íme a lista! Az ajánlott filmek vastagon szedve:

73. Chungking Express (Wong Kar Wai)
Nagyon kevés film veszi fel vele a versenyt, pedig a benne elmesélt két történet nem is alkot egységes egészet. Vagy mégis? Ha jobban figyelünk, egy-egy pontján a filmnek mindegyik szereplő belefut (néha szó szerint) valamelyik másikba. Egyikőjük, Brigitte Lin egy igazi ikon, akit úgy is emlegetnek, hogy a ‘hong-kongi Greta Garbo’. Ezúttal szőke parókában és napszemüvegben láthatjuk viszont a Chungking Mansions sötét sikátoraiban, indiai drogdílerek nyomában (és viszont). A (szupersztár énekesnő) Faye Wong által megformált másik csajról pedig Amélie tenyérbemászó karakterét koppintották, csak ebben a filmben ez a nőtípus még nem önmaga kifigurázása volt. A legtalálóbb szó talán az lenne rá, hogy stílus. A DVD extrái közül a kedvencem, amikor a nyilvánvalóan részeg Christopher Doyle-lal (a film operatőrével) ellátogatnak a korabeli forgatási helyszínekre, köztük a történetben fontos szerepet játszó lakásba, ami 1994-ben az ő otthona volt. Az akkor még a fejlődést jelképező kilátást (ti. az ablak egyenesen a világ leghosszabb mozgójárdára néz) ellenpontozza, hogy azóta kívül-belül minden változatlan, hiába csatolták Hong-Kongot időközben Kínához (vagy éppen azért).

74. Fallen Angels (Wong Kar Wai)
Avagy az állítólagos harmadik történetszál, ami kimaradt a Chungking Expressből. Engem kevésbbé ragadott magával a bérgyilkos végső missziójának széleslátószögű optikával felvett meséje, de jó volt viszontlátni néhány, a Chungking Expressből ismerős helyszínt.

75. Away with Words (Christopher Doyle)
A részeges operatőr első rendezése. Stílszerűen, a film egyetlen kockája sem nevezhető józannak, de a képek nyelvén átadott üzenete valami olyasmi, hogy a megfelelő szavak megtalása csak az első akadály az emberek közötti sikeres (illetve gyakorta sikertelen) kommunikációban.

76. In the Mood for Doyle (Yves Montmayeur)
Dokumentumfilm az operatőrről, hogy teljesebb legyen a doyle-i kép-világ. Sajnos, filmjeinek csak egy töredéke került terítékre, pedig szinte mindegyik megérne egy-egy külön fejezetet.

77. Rashomon (Akira Kurosawa)
A valaha készült legjobb japán film. Miért is? Mert hiába láthatjuk ugyanazokat az eseményeket ötször is (csupa zseniális beállításban), nagyvonalakban megegyező, de mégis teljesen eltérő elbeszélésben*, fogalmunk sincs róla, hogy pontosan mi történt. Habár a bűntény elkövetője meglesz, az igazság nem derül ki. A film a valóság relativitásáról szól, és a végén a néző éppen azt fogja gondolni, ami a film legelső mondatában elhagzik az egyik szereplő szájából: - Nem értem!

*  A nézőpontok és idősíkok kavalkádjában könnyű elveszíteni a fonalat, hogy éppen kinek a verzióját halljuk. Pedig a film tele van olyan finom rendezői utalásokkal, mint pl. ezen a képen: amikor a feleség meséli el a történteket, azt valójában nem is a nő szájából halljuk, hanem a favágóéból (aki utólag tolmácsolja a nézőknek, hogy hogyan zajlott a tárgyalás). Azt, hogy az eseményeket kettejük duplán szubjektív szűréjén keresztül közvetíti a néző felé, a rendező azzal jelzi, hogy a favágót a nő mögött, a háttérben helyezi el. Álom az álomban. Realitás a realitásban. Christopher Nolan, megint kinevetlek az Inceptionért!

78. Saving Face (Alice Wu)
Kínai nők mindennapos küzdelmei a felettük bábáskodó konzervatív férfi-felmenőikkel, akik fontosabbnak tartják a saját tekintélyük megőrzését (“saving face”), mint lányaik boldogságát. Komoly téma, de roppant szórakoztató tálalásban. Az alapfelállás dióhéjban: egy gyönyörű kínai lány beleszeret egy másikba (szintén gyönyörű, szintén kínai, szintén lányba). Jó csajok. Csak kapkodtam a fejemet, hogy melyikőjüket bámuljam. Közben az anyukáról (aki mind közül a leggyönyörűbb) kiderül, hogy terhes. Ezzel pedig az a gond, hogy nincs apja a gyereknek…

79. Xiu Xiu: The Sent Down Girl (Joan Chen)
Joan Chen, aki az előbbi filmben az anyukát alakította, ezúttal rendezőként is belopta magát a szívembe (színésznőként már a Twin Peaksben). A film címében megnevezett eminens gimnazista lányt, a hetvenes évek komunista Kínájának egyik eszement propagandaprogramjának szerencsés részeseként, leküldik vidékre, hogy tanuljon meg állatokkal bánni. Így aztán a film eleji, pazar, pirosnyakkendős városi kavalkád után (már kezdtem aggódni, hogy mi a szar ez a film), Xiu Xiu a sztyeppék közepén találja magát egy jurtában a lópásztor Lao Jinnel és puskájával. Aztán feltűnnek az állatok is: emberek.
(a filmet Kínában betiltották, ezzel is azt üzenve, hogy látnunk kell)

80. Purple Butterfly (Lou Ye)
Mocskos idők. Avagy a huszas-harmincas évek fordulójának Sanghája, miközben éppen zajlik a japán megszállás - és az az elleni véres megmozdulások. Akár azt is mondhatnám rá, hogy Ang Lee hasonló témájú filmjének (Lust, Caution / Ellenséges vágyak) valós közegbe helyezése a csillogó kulisszák helyett. Habár ez a film korábbi, az alapfelállás hasonló: egy csinos csajra (Zhang Ziyi) vár a feladat, hogy a japán titkosszolgálat egyik kulcsemberével (aki történetesen egyetemista szerelme volt) bizalmas viszonyba kerüljön, hogy ezzel segítse egy merénylet előkészítését. Az ellenállási szervezet titkosságát remekül illusztrálja a rendező azzal, hogy az első húsz percben senki nem szól semmit, így a nézőnek sokáig fogalma sincs, ki kivel van. A történet váratlan fordulatot vesz a vasútállomáson, amikor a címbéli lila pillangó egy kívülálló (véletlenül elcserélt) kabátján tűnik fel, aki így óhatatlanul belesodródik az ellenállási mozgalom tevékenységébe.

81. Perhaps Love (Peter Chan)
Talán musical. Biztosan kihagyható, pedig az alapfelállásban volt némi potenciál. Egy cirkuszban játszódó zenés film forgatásán előtolakodnak a régi emlékek egy tíz évvel korábbi szerelemből. A légtornász lány amnéziában szenved, így nem emlékszik a belé még mindig szerelmes partnerébe, akit történetesen a légtornászt alakító színésznő első szerelme játszik. A porondmester szerepében pedig maga a filmbéli film rendezője, vagyis a nő jelenlegi partnere. Tehát a cirkusz és a film világa, valamint a forgatáson kívüli valóság szétbogozhatatlanul keveredik. Ezt tetézi, hogy a szereplők néha kisétálnak a kamera látóköréből (mármint a filmbéliből, nem a miénkből) és olyankor önmagukat adják (ami persze csak egy másik dimenziója ugyanannak a szerelmi háromszögnek). Ha pedig éppen nem forgatáson vannak, akkor is sokszor még mindig a filmbéli (cirkuszi) jelmezt viselik, vagy körülöttük díszleteket pakolnak egy következő/megelőző jelenethez. Amúgy a film egymásra épülő rétegei sokkal könnyebben - sajnos túl könnyen - érthetőek, és ha nem Zhou Xun játszotta volna az egyik főszerepet, végig sem néztem volna.

82. Summer Palace (Lou Ye)
Film egy nagy szerelemről, happy end nélkül. Sőt, bármennyit szeretkeznek is benne, igazából egyetlen pillanata sincs a filmnek, amire azt lehetne mondani, hogy valamelyik szereplő boldog lenne. A kínai cenzorok mégsem a meztelenkedés miatt tiltották be, hanem a tiananmen-téri diáktüntetések pontos reprodukálása miatt, amely fordulópontot hoz a két baszakodó vonakodó szerelmes életében. Értem én, hogy minimum két dolog (a testi vágyak és a politika mindent megmérgező jelenlétének) ritka, kendőzetlen ábrázolása miatt ez egy fontos kínai alkotás, de nekem nem jött be.

83. Red Corner (Jon Avnet)
A film, amelyben Richard Gere kínaiul makog (de azt nem, csak az angolul elhangzottakat feliratozták benne, úgyhogy belefér ebbe a sorba). Szóval, van ez az amerikai üzletember (Gere), aki éppen egy hatalmas horderejű szerződést pecsétel meg a hotelszobájában egy helyi bombázó karjaiban. Aztán az eredetileg egyéjszakás kalandból egy jóval hosszabb kaland kerekedik, mivel másnap reggel a könnyűvérű hölgyet holtan találják. Mi tudjuk, hogy nem az amerikai tette, de ezt a kínai bíróság nem nagyon akarja bevenni, eleinte még a kirendelt védőnője sem. Ketten szállnak szembe az egész rendszerrel, a végkifejletet nyilván tudni lehet előre. A film tipikus amerikai produktum, aminek a kedvéért felépítették fél Pekinget Kaliforniában. Azért nem volt rossz.

84. When a Woman Ascends the Stairs (Mikio Naruse)
Japán kurvák, ja bocs, bár hosszteszek világa feketén-fehéren. Amúgy Naruse az elején annyira vonzóvá tette ezt a milliőt, hogy szinte kedvem támadt bordélyházba menni. Aztán ahogy a főszereplő Mama-san kezdett ráébredni, hogy a harmincéves korára megmaradt két alternatívája (vagyis egy tisztességes férj megtalálása, illetve egy saját szalon eladósodással járó megnyitása) közül egyik sem igazán könnyű feladat, én is egyre kevésbbé vágytam a könnyűvérű csajok és a körülöttük rajzó kalandorok társaságára. Persze a megoldás ott van a címben, a kiút felfelé vezet - természetesen átvitt értelemben - bármi nehézség érje is az embert. Méltatlanul alulértékelt rendező fontos filmje.

85. The Hole (Tsai Ming-liang)
Víz víz víz víz víz…. özönvíz, vagy valami járvány, vagy ha az nem, megöl a magány. A 2000-es világvége Tsai Ming-liang szemszögéből, Grace Chang musical-betétjeivel, a két szomszéd közötti bazi nagy lyukon keresztül. Remek film.

86. Chinese Box (Wayne Wang)
A film, amelyben Jeremy Irons angolul makog. Ez a feledhető alkotás Hong-Kong Kínához való visszacsatolásának utolsó hat hónapját próbálja megörökíteni egy angol férfi és két kínai nő történetén keresztül. Gong Li és Maggie Cheung egy filmben! Kár, hogy nem egy másikban!

87. The Soong Sisters (Mabel Cheung)
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Ez esetben három férfi (mégpedig a modern Kína történelmének három legmeghatározóbb alakja) mögött áll három nő (vagyis a Soong-nővérek). Ebben az a durva, hogy ez nem valami forgatókönyvírói fantazmagória, hanem valós történet. A címszerepekben három sztár: Michelle Yeoh, Maggie Cheung, és Vivian Wu.
image
Ennek ellenére, a filmet csak második nekifutásra bírtam végignézni.

88. Buddha Mountain (Li Yu)
Végre egy jó kortárs kínai film! Úgy indul, hogy három városi fiatal egy középkorú művésznőnél vesz ki szobát. Aztán különféle generációs, kulturális, szerelmi, egészségügyi, és pénzügyi problémák közben közösen újradefiniálják a klasszikus kínai családmodellt, hogy végül a címbéli Buddha-hegyen található, földrengés által lerombolt templomocska újraépítése közben talán meg is világosodjanak. A hab a tortán, hogy a rendező ezzel a négy karakterrel gyakorlatilag a klasszikus kínai irodalom egyik legfontosabb alkotása, a Nyugati utazás című regény legfőbb szereplői előtt tiszteleg. A regény emblematikus fehér lova helyett pedig egy fehér Citroen személygépkocsi szerepel a filmben. :-)

89. Kinamand (Henrik Ruben Genz)
Na tessék, itt egy másik jó kortárs kínai film - Dániából! Keld, az életunt vízvezetékszerelő, hogy volt neje pénzügyi követeléseinek eleget tudjon tenni, feleségül veszi a sarki kínai büfés hugát (pénzügyi ellentételezés fejében), hogy az megkaphassa az áhított letelepedési engedélyt. Az új feleség (Vivian Wu) arcátlanul gyönyörű, ám egy szót nem beszél dánul. Ellenben néha kínaiul énekel. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a puszta formalitásnak induló tranzakció - és az ezzel együtt járó látszat-összeköltözés - során megtelik tartalommal a férfi üres élete (akárcsak az enyém a számos ázsia film megtekintésével). Cameo szerepben Nicolas Winding Refn, na nem mintha ő számítana.

90. Blindness (Anna Chi)
Bűn rossz film. Ázsiához pedig végképp semmi köze, hiába szerepel középpontjában egy kínai család. Csak azért került erre a listára, hogy a lehető legtöbb embert lebeszéljek a megnézéséről.

91. To Live (Zhang Yimou)
Még nem értem a végére a Yimou-életműnek, de azt hiszem, hogy ezt a kereken húsz éve készült filmet már nem fogja felülmúlni semmivel. Ugyan egyes amerikai nézők kifogásolják, hogy egyetlen igazán felemelő pillanat sincs benne, de könyörgöm, milyen heppienddel lehetne lezárni egy olyan család történetét, ami azzal kezdődik, hogy az apuka elkockázza a fejük felől a házat!? Hozzáteszem, a nyitójelenet egyben a film “legszerencsésebb” fordulata is, mert még csak ezután jön “a nagy ugrás" és a "kulturális forradalom”. Egy vele készült interjúból megtudtam, hogy a rendező ezt a filmjét érzi magához legközelebb állónak és az alapjául szolgáló regénnyel ellentétben, mégsem nyírta ki az összes szereplőt. Tessék, itt a kommunista rendszerhez méltó heppi end! Egy szó, mint száz, a megnézésre érdemes filmek kiválasztásakor nem az amerikaiakra kell hallgatni, hanem a kínai cenzorokra (akik betiltották a filmet). Kemény történet, de egy pillanatra sem tudtam levenni a szemem a képernyőről.

92. Red Sorghum (Zhang Yimou)
Girl Power a likőrgyárban, valahol a Vadkeleten. Az “Élni” után gyorsan megnéztem újra, hogy Yimou legelső filmje milyen, mert már régen láttam. Jól emlékeztem, ez is kurva jó, sőt, világklasszis! Megismétlem: a legelső rendezése! Főszerepben a szintén elsőfilmes Gong Li, aki már 22 évesen is végtelenül elbűvölő volt, pedig az igazi jutalomszerepeket csak jóval később kapta Yimoutól (és másoktól).

93. Paprika (Kon Satoshi)
Nem tudom, hogy a Paprika milyen helyet foglal el a számomra idegen anime-univerzumban, de mindenesetre becsülettel végigültem ezt a másfél órát. Talán csak azért, mert az Inception néhány jelenete kockáról-kockára megegyezik az ebben rajzoltakkal. Amúgy teljesen más sztori, annyi a közös, hogy itt is álom és valóság keveredik, csak ebben a filmben idióta amerikaiak helyett idióta japánok mentik meg a világot. Kész csoda, hogy ébren maradtam!

folyt. köv.

Vettem egy-két klasszikus kínai albumot, úgyhogy mostanában ilyenek szólnak csutka hangerőn a kocsiban, annak ellenére, hogy az 1800 wattos mélynyomót nem erre a műfajra tervezték. Sebaj, Cambridge népe szereti.

Csúcs ez a szám is: http://www.youtube.com/watch?v=ZaRBfgqWYCs
(George Lam - Play That Funky Music White Boy)

De a legeslegjobb a Shanghai Triad OST: http://www.youtube.com/watch?v=p-GUVTW3XEE

all the world’s a stage

Avagy “színház az egész világ”, mondta Skakespeare. Én is ezt hajtogattam a céges karácsonyi buliban a junior kollégáknak (értsd: a színház közönségének), akik félszegen, tisztes távolból méregették a londoni Law Society fényes báltermében bódultan szórakozó cégtulajokat (vagyis a sztárszínészeket). Majd hozzátettem, hogy ilyen sablon-tánclépésekkel sosem fogják az elit között találni magukat - úgy kell mozogniuk, mintha már ők is azon a színpadon állnának. Hogy nyomatékosítsam mondandómat, nekifutásból, térdemen kb. három métert csúszva katapultáltam magamat a táncparkett közepére, ahol előkaptam a zsebemből a DJ-től eltulajdonított vezetéknélküli mikrofont és karaokézni kezdtem.

ázsiai filmjeim (51-72) - évvégi összegzés

Nem sikerült százig elszámolnom 2013-ban, de az ázsiaifilm-nézés nem házi feladat, hanem csupán egy hobbi számomra. Az első ötven után még a következő darabok fértek bele az időmbe - a megtekintésre érdemeseket vastagon szedtem:

51. Last Train Home (Fan Lixin)
Kínában milliók dolgoznak otthonuktól távol, akik csak évente egyszer, újévkor engedhetik meg maguknak, hogy hazamenjenek családjukhoz. Pechjükre mindenki más ugyanekkor indul útnak, úgyhogy a káosz garantált. Ez a dokumentumfilm egy ilyen család pár évét meséli el.

52. 1735 km (Nguyễn Nghiêm Đăng Tuấn)
Vagyis a Hanoi-Saigon közötti távolság, amiről ez a könnyed, romantikus road movie kölcsönözte a címét (online nézhető). A vonaton egymás mellé sorsolt, két homlokegyenest eltérő világszemléletű utasról szól: egy sikeres üzletemberrel házasodni készülő, hasonlóan karrier-orientált lányról és a látszólag céltalanul tengő, de annál érettebb gondolkodású fiúról. Sziporkáznak a buddhista bölcsességek és garantált a heppi end.

53. Beyond Rangoon (John Boorman)
Sejtettem, hogy a filmet nem is Burmában forgatták, pedig hugomnak többször is odasúgtam, hogy ott pont ilyen a táj és ennyire pazar buddhista templomok vannak. A történet igaz eseményeken alapul, de ennyi méltatás elég lesz neki.

54. The Arch (Cecile Tang Shu-shuen)
1969-es, hong kongi fekete-fehér film, úgyhogy csak edzett nézőknek való, de nekik nagyon. A történet dióhéjban: a falu legerényesebb hölgye, a korán megözvegyült tanárnő tiszteletére egy kőkaput szándékoznak felállítani a járási elöljárók. Amíg folyamatban van a papírmunka, a termés védelmében kivezényelt katonák parancsnoka az iskolában kap elszállásolást és ezzel jól felkavarja a ház női lelkeit (mindhárom generációét). A diadalív és az új szerelem közötti választás viszont kívül esik a tanárnő hatáskörén.

55. Springtime in a Small Town (Tian Zhuangzhuang) 2002
Egy shanghai doktor tíz év elteltével váratlanul hazalátogat szülővárosába, ahol azzal szembesül, hogy hajdani titkos szerelmét a doktor jóbarátjához (mostani szállásadójához) adták feleségül. Egészen addig azt hittem, hogy ez egy kiváló film, amíg meg nem néztem az eredetijét:

56. Spring in a Small Town (Fei Mu) 1948
Kicsit serceg a hang, néha ugrik a kép, de még így is két fokkal jobb film, mint a 2002-es feldolgozás. Valamelyik összesítésben minden idők legjobb kínai filmjének választották. Nem alaptalanul.

57. The King of Masks (Wu Tian-Ming)
Igaz történet a vén, maszkos vándorszínészről, aki fiúgyermere vágyik, hogy továbbadhassa neki a csak apáról fiúra szálló mestersége titkait. Mivel felesége régesrég otthagyta, egyetlen gyermekük pedig meghalt, végső elkeseredésében vesz egy fiút. Akiről hamarosan kiderül, hogy lány…

58. Life on a String (Chen Kaige)
A “Szent” néven emlegetett vak zenésznek megjövendölik, hogy ha az ezredik húrt is elszakította hangszerén, csoda fog történni és visszanyeri látását. 995-nél kapcsolódunk be a történetbe és immár nem is az a fő kérdés, hogy tényleg bekövetkezik-e a csoda (vagy egyáltalán megéri-e a vénember), hanem, hogy a világ, amely elé tárul majd, megtekintésre érdemes-e. Figyelem, a film szimbólumrendszere a keleti filozófiák beható ismeretét igényli! Rajtam kicsit kifogott. ;-)

59. The Emperor and the Assassin (Chen Kaige)
Gong Li tüzes vassal saját magát bélyegezteti meg. A rendező tálcán kínálja a saját fejét! Fontos cameo szerepben pedig a kis kínai varrólány (Xun Zhou)! Komolytalan darab, pedig fontos időkről regél.

60. Diva (Heiward Mak)
Már el is felejtettem. Ja igen, egy hong kongi megasztár beleszeret a jóképű, ámde vak masszőrjébe, amit a menedzsere nem néz jó szemmel, mert az ilyen sztorit nehéz kommunikálni a stadionnyi rajongónak.

61. Comrades - Almost A Love Story (Peter Chan)
Az egyik legjobb film idén, amit szélesebb közönségnek is bátran ajánlok megnézésre. Ha nem lenne ilyen elképesztően jó romantikus film, Maggie Cheung játéka és Teresa Teng éneke miatt akkor is bekerülne a kedvencek közé. A káromkodó angoltanár szerepében pedig a világklasszis operatőr, Christopher Doyle brillírozik! A filmet itt vetítik éppen.

62. Nanking (Bill Guttentag, Dan Sturman)
Dokumentumfilm a japán hadsereg által 1937-ben Nancsingban (Kína akkori fővárosában) elkövetett attrocitásokról. Csak nagyon erős idegzetűeknek ajánlom, akárcsak Iris Chang témában íródott könyvét.

63. The Lady Assassin (Nguyen Quang Dung)
Ledér, harcos kurvák 3D-ben. Tudtam előre, hogy gyenge film lesz, de mutatós csajokat vonultatnak fel benne a buja zöld vietnámi tájban, úgyhogy elzarándokoltam miatta Londonig. Öt percnyi repkedős kardozás után aztán ásítozni kezdtem, de szerencsére a bombanők váratlanul elkezdtek énekelni és megmentették a filmet. 5/10

64. Dam Street (Li Yu)
Jó kis film. A tízéves kisrác nem tudja, hogy ki az igazi anyja, úgyhogy pont abba az idősebb (csak 26 éves) csajba szeret bele, aki. De nem is ez az ödipuszi-csavar a lényeges, hanem hogy a kissrác rajongása mekkora kontrasztot ad az ún. felnőtt férfiak ugyanezen nő iránti “érzelmeinek”. Kb. mint a hölgy által énekelt szecsuáni opera és a közönség által kikövetelt mulatós dalok közötti különbség.

65. One Evening After the War (Rithy Panh)
Már régóta meg akartam nézni, így aztán nagyobb elvárásaim voltak ez iránt a kambodzsai film iránt, mint amit kaptam. Pedig tök jó sztori és tök jó rendezés, csak hiányolom belőle az igazi regionális tragédiát és a globális tanulságot. Eddig az egyetlen (tehát a legjobb) khmer filmem.

66. The Silent War (Felix Chong, Alan Mak)
Ennél kicsit többet vártam két kedvenc kínai színészem (Tony Leung és Xun Zhou - már megint a kis varrólány) közös filmjétől. Egy hosszú repülőút alatt azért jó szórakozásnak bizonyult a vak zongorahangoló által kifülelt hadititkok meséje. A mese pedig a legtalálóbb szó erre a történetre.

67. Himalaya (Eric Valli, Michel Debats)
Felénél jöttem rá, hogy már láttam. Felejthető, de látványos.

68. Mongol: The Rise to Power of Genghis Khan (Sergey Bodrov)
Ez a film is látványos, és a mongol felesége is nagyon vonzotta a tekintetemet. A sztori első fele (a gyerekkor) még rendben volt, aztán vett egy gyenge fordulatot, aztán megint kezdett jó lenni. Viszont a végére már nem is emlékszem. A címbeli mongolból lett a Dzsingisz kán, de az nem derült ki, hogy hogyan.

69. A Beautiful Life (Andrew Lau)
Voltak benne nagyon mézesmázos részek, meg kifejezetten hülye jelenetek, de a végére összeszedte magát a rendező. Happy end. Ajánljam, ne ajánljam?

70. Red Cliff (John Woo)
Ez igazából kettőnek számít, mert a duplalemezes (286 perces) változatot néztem meg belőle, amit már húsz perc után annyira untam, hogy közben a telefonomon tumblrezni kezdtem, pedig filmnézés közben sosem szoktam ilyesmire vetemedni. A második rész már kicsit jobban lekötött, vagy csak addigra megszoktam a számítógéppel rajzolt tájak, flottillák, nyílvesszők, galambok remekbe szabott látványát, és megtanultam tolerálni az idióta szereplőket. Sok málnaszörp-művér elfolyt, mire véget ért a film.

71. Flu (Kim Sung-su)
Madárinfluenza-járványos katasztrófafilm Koreából. Kasszasiker, sok egydimenziós szereplővel, ahogy az ilyen filmeknél szokás. A szintén vírusfertőzéssel riogató 24 harmadik évadjával ugyan nem veszi fel a versenyt, de a két ünnep között elzsibbadt agysejtjeimnek jó szórakozást nyújtott.

72. Shanghai Triad (Zhang Yimou)
Lassan-lassan végére érek a Zhang Yimou-életműnek és ez az egyik legjobb filmje. A sztori, a szereplők, a zene, a kosztümök, a díszletek, a fényképezés, mind hibátlan! A shanghai maffia hatalmi átrendeződésének története egy lakatlan szigeten dől el, ami legalább akkora rendezői bravúr, mint a Gong Li által megformált pökhendi díva flitteres báliruhában való szerepeltése ebben a bukolikus környezetben.

Roskadozik a polcom a DVD-ktől, úgyhogy 2014-ben a hetvenhármassal folytatom a sort. Addig is, csá!

az 2013-as év legemlékezetesebb történései

Ennek az évnek megint a nőügyek adtak szép ívet, annak ellenére, hogy komoly kapcsolatba nem sikerült bonyolódnom ezúttal sem. Pedig nagyon úgy tűnt, hogy két évnyi ismeretség után észhez tértem és bevallottam magamnak, hogy nekem nem a nőideálomhoz hasonló barátnőre van szükségem, hanem pontosan rá. Egy ideig úgy is tűnt, hogy kölcsönös a vonzalom. Aztán éppen csak elkezdtem kiteregetni a lapjaimat és a vietnámi énekesnő elszaladt a világ túlsó felére és két hónapig csak a hajnali 4 és 5 között érkező sms-ei - és az arra küldött válaszaim - biztosították a kettőnk közötti kapcsot. Miután hazajött, teljesen magával ragadta Kína, vagy valami más (most pl. könyvet ír), úgyhogy azóta egyetlen egyszer találkoztunk. Az sms-ek is elmaradtak, vagy ha jönnek is, a találkozók helyett csak kifogások vannak. Viszont továbbra is ő a leglelkesebb lájkolóm a fészbúkon, de én ennél jobban tapintható közelségre vágyom. De ez nem telefontéma. Szívesen megmondanám neki a szemébe, de talán éppen azért, mert tudja, hogy előbb-utóbb beszélnünk kell a szívügyeinkről, már akkor is kerül, ha ő kezdeményez. A végső konklúzió (nem a témában, csak erre az évre), hogy az a bizonyos kulturális szakadék kettőnk között nem az ő vietnámi neveltetése miatt van, hanem az angolsága miatt.

Közben megismerkedtem a világ legjobb séfjével, Thúy-jal is*. Nem viccelek. Történetesen egy vietnámi hobbiszakácsnőről van szó, akinek még étterme sincs, hanem a saját lakásában lát vendégül, egy-egy alkalommal maximum 12, a vietnámi ízek iránt érdeklődő vendéget. Szájról-szájra terjed a jóhíre, és már most is hónapokra előre kell helyet foglalni nála, olyan kapós. Szerintem hallunk még róla - nem lepődnék meg, ha előbb-utóbb tévéműsora lenne. Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy a magyar konyha után a vietnámit ismerem a legbehatóbban, de miután végigettem Thúy hétfogásos menüsorát, úgy álltam fel az asztaltól, hogy soha többet nem eszem vietnámi ételt, mert más főztje nem ér fel az övével. A történetben mégsem ez a legnagyobb csavar, hanem az, hogy egy olyan pólóban jelentem meg nála, amin a vietnámi régiók nevezetes ételeinek nevei az ország alakját formázva jelennek meg, és ezzel annyira zavarba hoztam (saját maga vallotta be), hogy láthatólag remegett a keze, mikor merte a levest a tányéromba.
* Thuy’s Viet Kitchen (FB-oldal)

A Fülöp-szigeteket egy hatalmas tájfun tépázta meg, és amíg sokan az “Imádkozzunk a Fülöp-szigetekért”-felirat megosztásával, esetleg egy emeltdíjas sms elküldésével igyekeztek enyhíteni a természeti katasztrófa hatását, titokban felvettem a kapcsolatot egy ott élő ügyvédnővel, a tündéri Grace-szel, hogy hogyan tudnék ténylegesen segíteni a károsultakon. Az általam küldött csekély adományból 22 család részesült, akiknek ezúton is szeretném együttérzésemet kifejezni. Számomra az a legjobb ebben az akcióban, hogy garantáltan egyetlen korrupt politikus sem fotózkodott az általam szponzorált segélycsomagokkal, illetve olyan emberekhez jutottak el, akikről a média megfeledkezett (mert a hírekbe csak a legfotogénebb legjobban letarolt területek kerültek be, pedig sok más helyen is mindenüket elvesztették az emberek).

Az alvó szépség felébredt. Ez a bekezdés már egy másik volt barátnőmről fog szólni, a bolgár lányról, akiről hat év után hallottam újra, de sajnos elég rossz híreket. Úgy szakadt meg a kapcsolatunk, hogy én nem voltam szerelmes belé, annak ellenére, hogy már vagy egy éve gyakorlatilag a legjobb barátomként és legfőbb bizalmasomként tekinthettem rá (és azóta sem találtam hozzá fogható szexpartnert), úgyhogy továbbálltam. Soha nem ígértem neki semmit, de elismerem, hogy nem volt szép, amit tettem. Az új barátnőmet viszont éveken át ölte a féltékenység, ha ez a bombanő sms-ezett nekem, illetve a bolgár lány barátja gyakorlatilag megtiltotta, hogy tartsa velem a kapcsolatot. Így aztán annál meglepőbb volt, hogy a minap egy email várt tőle. Röviden összefoglalva, az történt, hogy az egyik állami telekomcég leányvállalatának igazgatójaként, a macedóniai beruházások környékén korrupciós hálózatot fedezett fel (ami mögött a mindenhol ott levő kommunisták és a muszlim párt emberei állnak), aminek az lett a vége, hogy kirúgták, több havi bérét nem fizették ki, és ráadásul azzal vádolták meg, hogy sikkasztott. Azóta is bíróságra jár, és már egy éve nem sikerül Bulgáriában elhelyezkednie, mivel ő egy párton kívüli szakember. Azért keresett meg, hogy tudok-e Angliában, vagy esetleg Magyarországon valami munkát neki. Nem tudtam, de éppen volt velem egy ember (Tamás, aki mindig jókor van jó helyen), aki azonnal mondott párat. Ez az egész nagyon váratlanul ért, és szerintem fogok még róla írni.

Ha már így sorra veszem az exeket, a sorba passzol az az este is, amikor Lulu bejelentette, hogy terhes. Nem is tudom, kb. olyan félénken vallotta be, mint amikor valaki a párjának jelenti be, hogy megcsalta/elhagyja, pedig ez a lány már régóta nem velem jár kéz a kézben. A hír persze váratlanul ért, de nem tört bennem össze semmi, amitől ő tartott kicsit, hiszen én már nem ebben a lányban látom a boldogságom kulcsát. Viszont ismerve, hogy milyen konzervatív családból származik, tudom, hogy ez a házasságon kívül fogant gyermek nem feltétlenül enyhíti a szüleivel való akadozó kapcsolatát. (Amúgy javasoltam neki, hogy ha fiú lesz, hívják Tamásnak.)

A leginkább munkával töltött év végére sikerült összehoznom egy rendes nyaralást is, nem máshova, mint Lulu szülőföldjére, Srí Lankára. Ki mással, mint Tamással… Olyan ez a blog, mint egy szappanopera. Ugyanazt a pár szereplőt helyezem (helyezi az élet) különféle váratlan helyzetekbe. Annak ellenére, hogy ez egy eléggé improvizált és rövid, mindössze két hetes látogatás volt, nagyon jól sikerült. Örülök, hogy mégsem Vietnámba mentem, ahogy eredetileg terveztem (figyelmes olvasóim ezen a kijelentésen talán meg is lepődtek). Hamarosan teszek fel képeket, esetleg hosszabb-rövidebb beszámolót is. Addig csak annyit mondok, hogy menjetek ti is Srí Lankára, mert érdemes! Elakiri!

Idén az ünnepeket is itthon töltöttem, ugyanis december közepére visszajöttem Srí Lankáról. Viszont anyukámnak nem tudtam (és nem is akartam) olyan szép ajándékot adni Karácsonyra, mint hugomék, akik bejelentették, hogy nyáron hazaköltöznek Magyarországra. Ez egyben az én legkevésbbé kedves karácsonyi ajándékom is, de közben tudom jól, hogy ez tényleg a legjobb fordulat mindenki számára, mert amire hugomék vágynak itt Angliában (nagyobb lakás, több szabadidő, felemelőbb társaság, család), az már mind megvan nekik otthon.

Sok boldogságot mindannyiótoknak! BUÉK 2014

+1:
jártam a Tumblr-székháznál is, de csak latenightwithddke vette észre

Játékpénzre játékpolitikust!

Játékpénzre játékpolitikust!

Idén csak hagyománytiszteletből készítem el az éves zenei toplistámat, ugyanis 2013-ban (nagyon kevés kivétellel) nem születtek értékelhető zenék. Az egyértelmű nyertes a London Grammar If You Wait c. albuma, amelyről hirtelen nem is tudnék csupán egyetlen számot kiválasztani a mixbe. A London Grammar utcahosszal nyert, másokat pedig értelmetlen lenne velük közös listára tenni, úgyhogy inkább olyan - ázsiai - szerzeményeket válogattam össze a fenti egyvelegbe, amelyeket többre tartok az unalmas, kiábrándító, túlhájpolt, béna, önismétlő, igénytelen nyugati albumoknál (tessék a jelzőket az idei Arcade Fire-, David Bowie-, Franz Ferdinand-, Poliça-, Daft Punk-, Goldfrapp-, Arctic Monkeys-, és Suede-próbálkozás mellé párosítani).

A teljesség kedvéért, íme a last.fm szerinti (amúgy hiányos) toplistám - vastaggal szedve a 2013-as albumok:

1     London Grammar – If You Wait
2     Foxygen – We Are The 21st Century Ambassadors of Peace and Magic

3     Fleetwood Mac – Rumours
4     Bei Bei and Shawn Lee – Into the Wind
5     Clive Tanaka y su orquesta – Jet Set Siempre 1°
6     Titus Andronicus – The Monitor
7     Chew Lips – Unicorn
8     Franz Ferdinand – Right Thoughts, Right Words, Right Action
9     The xx – Coexist
10     New Stories – Hope Is In The Air: The Music Of Elmo Hope
11     Wilco – The Whole Love
12     Super White Assassin – Teenage Dark Fantasy EP
13     The National – Trouble Will Find Me
14     The Stone Roses – The Very Best of The Stone Roses
15     Wilco – Being There
16     Suede – Bloodsports
17     Arctic Monkeys – AM
18     The xx – xx
19     Arcade Fire – Reflektor
20     Interpol – Antics
21     Escort – Escort
22     Anda Union – The Wind Horse
23     The Stone Roses – Second Coming
24     Marcus Miller – Renaissance
25     John Talabot – ƒin
26     Poliça – Shulamith
27     Suede – The Best of Suede
28     Đại Lâm Linh – Đại Lâm Linh
29     Európa Kiadó - Popzene
30     Spiritualized – Sweet Heart Sweet Light

u.i. ha jól emlékszem, 2013-ban egyetlen koncerten voltam (Escort), habár azóta is úgy emlegeti mindenki azt a new yorki látogatásomat, hogy Macskáékat elvittem egy buzibárba